Fontos a szakmai felkészültség
Társaságunk, a Megoldás Security Kft. mindig is fontosnak tartotta azt, hogy a szakmai felkészültség mellett kollégáink megfelelő önvédelmi képzésben is részesüljenek.
Miért van erre egyedi lehetőségük Győrben?
Tulajdonosunk, Pákozdi Csaba (4 dan) a Koroncói Tutti Judo Klub egyik alapítója (a másik szakmai vezető testvére, Pákozdi Emil 4 dan), több mint húsz éves edzői múltra, összesen több mint 40 év sportban töltött időre tekint vissza a Győr város közeli Koroncón.
Ezen idő alatt a világ megismerte Koroncó falu nevét: 1 Európa-bajnoki arany éremmel, 2 világbajnoki ezüst éremmel, 4 világkupa győzelemmel, 70(!) magyar bajnoki arany éremmel öregbítették a versenyzők a klub hírnevét. 2009 nyarán két versenyzőjük ismételten világversenyen vett részt. Rácz Henrietta a belügyi olimpiai játékokon állt szőnyegre Kanadában, míg Csigi Lénárd korosztályos Európa-bajnokságon Szlovéniában, majd az azt követő Budapesten megrendezésre kerülő világbajnokságon.
Ezzel a szakmai múlttal a hátunk mögött büszkén valljuk, hogy minden kollégánk, aki úgy érzi, hogy a kötelező felméréseken túl egyedileg szeretné fejleszteni a készségeit, van rá a lehetősége hetente három alkalommal.
A mi munkánkban nem elég az elhivatottság, fontos a szakmai felkészültség is.